Egy konyha kialakítása vagy felújítása nagy beruházásnak számít. Konyhát nem pár évre tervezünk, vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy rendezzük be. A konyha tervezésekor két fontos szempont képezi az alapot: mekkora hely áll rendelkezésünkre és napi szinten használjuk-e. Meglévő konyhák újratervezésénél viszont igazodnunk kell az adott paraméterekhez.

Épülő lakásoknál már a vezetékek beépítése előtt tudnunk kell, milyen konyhabútort szeretnénk, ezzel megelőzhetjük a későbbi átépítéseket. Ha viszont felújítunk, akkor a konyhabútort kell a konyhához igazítani. Még a tervezési fázisban érdemes helyszíni felmérést kérni, egy szakember segíthet a pontos méretek felvételében és hasznos tanácsokkal is elláthat minket egyedi konyhabútor tervezése kapcsán.

A konyha használhatóságát a munkaháromszög határozza meg, vagyis az előkészítés, a főzés és a mosogatás helye. Ez a három munkafolyamat a háromszög csúcsain helyezkedik el, és akkor ideális, ha körülbelül egyenlő távolságra vannak egymástól! Fontos, hogy a tűzhely körül legyen elég munkafelület, a főzőlap és a mosogató között pedig legyen megfelelő a távolság!

Érdemes olyan egyedi konyhabútort választani, aminek sok fiókja és egyéb tárolóhelye van. A gyakran használt eszközök mindig a legközelebbi fiókokban legyenek, míg alulra, vagy legfelülre azokat tegyük, amelyeket ritkán használjuk. Arra is kell figyelni, hogy kényelmesen elférjünk akkor is, ha nyitva marad egy-egy fiók, vagy szekrény!

Ha szeretné, hogy az új, egyedi konyhabútora megfeleljen a legmodernebb elvárásoknak is, és tökéletesen kihasználja a konyhájában rejlő lehetőségeket, terveztesse és készíttesse el egy profi céggel! A Trendline Design Bútoripari Kft. helyszíni felmérésben, szaktanácsadásban, tervezésben és kivitelezésben is az Ön rendelkezésére áll! Látogasson el a www.trendikonyha.hu weboldalra, és tekintse meg a referenciamunkákat, illetve tájékozódjon a lehetőségekről! Ha kérdése, vagy észrevétele lenne, hívja a +36-70-948-62-33-as telefonszámot, vagy írjon a trendikonyha@gmail.com e-mail címre!