Mi okozza az épületsüllyedést?

Egy ingatlannál olykor igen kellemetlen hibák is felüthetik a fejüket, mint például az épületsüllyedés, ami képes a legváratlanabb pillanatokban jelentkezni. Sokan úgy vesznek meg ingatlanokat, hogy nem is tudják, hogy a megvásárolni kívánt házzal valójában komoly gondok vannak szerkezetileg, emiatt pedig folyamatosan süllyednek. Sajnos ezt a kellemetlen jelenséget számtalan probléma kiválthatja, azonban szerencsére az épületsüllyedést manapság könnyedén meg lehet állítani különböző módszerekkel, amik kivitelezését tapasztalt szakemberekre kell bízni.

Az épületsüllyedés főként a régi építésű ingatlanok esetében figyelhető meg, amelyeknél a kivitelezők annak idején nem számoltak az alapok kiépítésével. Sajnos ez nem igazán kedvező, ráadásul ez az állapot nem csak épületsüllyedést okoz, hanem vizesedést is, emiatt egy bizonyos idő után már nem lehet halogatni a szerkezetfelújítást. A jó hír az, hogy manapság az épületsüllyedés megállításához olyan korszerű technológiák és eszközök állnak rendelkezésre, amelyekkel le lehet rövidíteni a munkálatok idejét. Az épületsüllyedést nem csak a hiányzó alap okozhatja, hanem a rendszeres csőtörés is. Ez szintén régi építésű házaknál fordulhat elő egyre gyakrabban, de manapság az sem ritka, hogy egyes ingatlanoknál annyira silány minőségű csövek lettek beépítve, hogy képtelenek ellenállni a különböző időjárási viszonyoknak, így rövid időn belül felmondják a szolgálatot, ami épületsüllyedéshez is vezethet.

Végül, de nem utolsó sorban a természeti katasztrófák is hozzájárulnak a különböző ingatlanok süllyedéséhez. Magyarországon a legsúlyosabb természeti katasztrófák az árvizek, de egyre gyakoribbak a földrengések is, így azoknál a házaknál, ahol hagy némi kivetnivalót maga után az alapozás, megindul az épületsüllyedés.

Ha Ön is épületsüllyedéssel küzd, forduljon mihamarabb hozzám! Angyal György vagyok, építészmérnökként az a célom, hogy tapasztalt szakembereimmel minél több bajba jutott ingatlantulajdonosnak hatékony segítséget nyújthassak. Szolgáltatásaimról honlapomon találhat információkat, amit a www.angyalhazak.hu címen érhet el. Kérdés esetén hívjon telefonon, a 06-30-3701-601-es számon, vagy írjon e-mailt az angyalgyorgy@angyalhazak.hu címre!

ugrás az oldal tetejére