Manapság elterjedtté váltak a bútorlapból készített bútorok, és egyre népszerűbbek is, hiszen szépek, az áruk pedig alacsony, azonban sokan rájöttek már, hogy egy ebből az anyagból készült bútordarab nem valami tartós, míg a tömör fa bútorokra hosszú évekig, sőt, évtizedekig is lehet számítani.

A bútorlap forgácslemezből készül, ami önmagában nem elég stabil és szilárd, ráadásul nem nevezhető szépnek sem, ezért a felületét általában műanyag fóliával, vagy – jobb esetben – furnérlemezzel vonják be. Utóbbi azért jobb, mert a rá kerülő vastag lakkréteg megvédi a sérülésektől, a hátránya viszont, hogy az előállítása lassabb és macerásabb, mint a műanyaggal bevontaké. Éppen ezért manapság már szinte csak a műanyaggal laminált bútorlap szerezhető be, ami viszont rettenetesen könnyen sérül, és ha egyszer megtörtént a baj, akkor szinte javíthatatlan, ha pedig mégis, akkor nem éri meg, hiszen a javítás árából egy új bútort is vehetnénk. Az már csak a ráadás, hogy a sérülésen át a bútorlap képes magába szívni a levegő páratartalmát is, ami felpúposodáshoz vezet, vagyis a bútor ugyan használható marad, de elcsúfítja a helyiséget.

Ezzel szemben a tömör fa bútorok már önmagukban is elég strapabíróak és masszívak, a felületvédelmüket pedig egyrészt egyszerű elkészíteni, másrészt, ha sérülés éri őket, akkor akár házilagos módszerekkel is könnyen fel lehet őket újítani. Az idő múlásával patinásodnak, felületük lassan változik, és ha valaki nem szereti a régies kinézetet, viszonylag hamar vissza lehet állítani az eredeti állapotukat. Tény, hogy a tömör fa bútorokért magasabb árat kell fizetni, mint a bútorlapból készült társaikért, de a minőség mindig is drágább volt, és manapság, amikor az újrahasznosítás egyre inkább előtérbe kerül, talán még fontosabb a tartós, időtálló tömör fa bútorokat választani.

Ha szeretne tömör fa bútorokat vásárolni, akkor Lamello Kft.-nél jó helyen jár. Látogassa meg weboldalunkat a www.lamello.hu címen, és tekintse meg kínálatunkat! Nálunk csakis minőségi bútordarabokat találhat, és egyszerűen meg is rendelheti őket. Ha kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-82-316-600-as telefonszámunkon, vagy a lamello@lamello.hu e-mail címünkön!