Alig várja, hogy élvezhesse a szebbnél szebb növényeket és a természet közelségét? Többféle virágot, bokrot, vagy fát ültetett a kertjében, és nincs mindig ideje a gondozásukra? A növényeknek odafigyelésre és megfelelő ápolásra van szükségük, ezért csak akkor gyönyörködhet a szépségükben, ha nem feledkezik meg a kertrendezésről tavasszal. Ha nincs elég ideje, célszerű a kertet szakemberekre bízni, akik megbízhatóan látják el a különböző tennivalókat.

A tavasz egyre emelkedő hőmérsékletet és hosszabb nappalokat hoz. Az éledő természet nagy örömet okozhat az Ön számára is, de nem szabad a kertgondozásról megfeledkeznie, hiszen csak így lehet igényesen kialakított, szép környezete. A kertrendezés tavasszal többféle feladat ellátásából áll, és fontos, hogy minden teendőt időben elvégezzen. A rügyfakadást megelőzően kell a metszési munkálatokat elvégezni, amihez nélkülözhetetlenek a korszerű és egyszerűen kezelhető eszközök, mint például a metszőolló. Nagyon fontos a rendszeres öntözés is, hiszen a fű és más növények sem maradhatnak víz nélkül. A fák beteg ágainak levágása, az évelők elhalt hajtásainak eltávolítása, valamint a tápanyagok utánpótlása szintén nem maradhat el. Nem csak az esztétikum, hanem a használhatóság miatt is lényeges a kertrendezés tavasszal. Elképzelhető, hogy nincs ideje a feladatok teljesítésére, viszont szeretné kertjét rendben tartani; a kertgondozást rábízhatja profikra is, akik hozzáértéssel és tapasztalattal gondoskodnak a növények kiváló állapotáról.

Megbízható csapatunk örömmel vállalja a kertrendezést tavasszal. Cégünk, a Green Forage Kft. ellát minden olyan teendőt, amivel szebbé és rendezettebbé tehetjük a kertjét. Szolgáltatásainkat a gyorsaság, az alaposság és a rugalmasság jellemzi. Kisebb kertek és nagyobb területek esetén is számíthat a segítségünkre. Személyre szabott áron látjuk el a munkát. Informálódjon részletesen a tevékenységünkről a www.kertgondozas.net honlapunkon!

Lepjék el az Ön kertjét is egészséges, virágzó növények, ezért gondoskodjon időben a szép környezet kialakításáról! Ne aggódjon a feladatok megoldása miatt akkor sem, ha nincs ideje: bízza ránk a kertrendezést tavasszal, és legyen elégedett egész évben! Érdeklődjön szolgáltatásainkról a 06-20-599-9317-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk az info@kertgondozas.net e-mail címünkre!