Régóta tervezi, hogy egy saját tó mellett piheni ki a hétköznapi fáradalmakat? Bármikor dönthet úgy, hogy megvalósítja az elképzeléseit, ugyanis a kerti tó építése rövid idő alatt, egyszerűen megoldható, ha megfelelő anyagok és tapasztalt szakemberek állnak a rendelkezésére.

Ha a kert mérete megengedi, érdemes a kerti tó építését fontolóra venni, hiszen látványossá és különlegessé tesz a kertet. Lehetősége van arra, hogy növényekkel körbeülteti a tavat, kirakhat szép köveket is, hidat, csobogót, vagy egy kis szigetet is létrehozhat, és halakat is tarthat a tóban. A kerti tó építésének megtervezéséhez nagy odafigyelésre van szükség; az első lépés a hely és a forma meghatározása: választhat szabályos vagy szabálytalan alakú díszmedencét. A tómeder kiásását követően nem maradhat el a tófólia kiválasztása, aminek előnye, hogy szakadás nélkül is a többszörösére nyújtható. Könnyen szállítható és beépíthető, viszont vigyázni kell rá, hiszen sérülhet. Az ára magasabb, mint a többi anyagé, de az élettartama és a garancia is magasabb. A tó előkészítése hosszadalmas és fárasztó munkafolyamat, azonban többszörösen megtérül. Jó anyagokkal és szakszerű kivitelezéssel tökéletes eredményre juthat.

Most akár ingyenes szállítással is megrendelheti a tófóliát, ha cégünket választja! Honlapunkon kalkulátort is talál, ami segítséget nyújt a felmerülő költségek kiszámolásához. Hasznos tanácsokkal támogatjuk, hogy a lehető legkiválóbb eredményt érje el, profi szakembereinkkel pedig vállaljuk a tófólia lefektetését. Hosszú éveken át kiváló állapotú kerti tó tulajdonosa lehet, ha ránk bízza a kivitelezést. Informálódjon tevékenységünkről és termékeinkről a www.tofolia.eu honlapunkon!

Tegye változatossá és különlegessé a kertet: döntsön a kerti tó építése mellett! Valósítsa meg a terveit könnyedén, szakembereink segítségével! Ismerje meg a tófólia előnyeit részletesebben, és alkalmazza ezt az időtálló megoldást! Ha kérdése merül fel a kivitelezéssel kapcsolatban, vagy szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, hívjon minket a 06-70-946-1727-es telefonszámunkon, vagy írjon nekünk az info@tofolia.eu e-mail címünkre!