Az elmúlt évek forró, sokszor száraz nyarai sok kárt tettek a növényekben. Vagy nagyon sok locsolásra volt szükség, vagy búcsút mondhattunk a szép zöld, üde kertnek. Van, aki minden reggel vagy este órákat töltött azzal, hogy a növényei vízszükségletéről gondoskodjon, azonban amikor a kert ennyi munkát ad, akkor azt már nem feltétlenül végezzük szívesen. Szerencsére van más megoldás is, mégpedig az öntözőrendszer telepítése.
Az öntözőrendszer telepítésének köszönhetően nem kell többé a locsolással foglalkoznunk, így rengeteg időt és energiát spórolhatunk. A rendszer gondoskodik arról, hogy a növények elegendő vízhez jussanak, így nekünk, kerttulajdonosoknak már valóban csak a hálásabb feladatok maradnak, mint az ültetés és persze a szép zöld kertben való pihenés. Az öntözőrendszer telepítésével nem kell többé az aszály miatt aggódnunk, sem pedig attól tartanunk, hogy a nagy gondossággal ápolt kertünkben minden kiszárad, mire a nyaralásból hazaérünk. Az öntözőrendszer telepítése megéri magánszemélyek, közületek, sportpályák, illetve lakóparkok számára is, ahol fontos a rendezett környezet, de nincs igazán kapacitás a terület mindennapos karbantartására.
Cégünk hosszú évek óta foglalkozik öntözőrendszerek telepítésével, így nagy tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren. Legyen szó akár egy kisebb családi ház kertjéről, akár egy egész lakópark zöld területeiről, csapatunk vállalja a rendszer megtervezését és telepítését! Minden megrendelést igyekszünk rövid határidőn belül teljesíteni, és emellett kiemelt figyelmet fordítunk a kedvező árakra is, így Ügyfeleinknek nem kell tartaniuk súlyos anyagi tehertől.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését az öntözőrendszer telepítése iránt, bővebb információért látogasson el cégünk honlapjára, a www.bohmerkft.hu weboldalra, ahol mindent megtalál szolgáltatásainkról! Ha további kérdése merült fel, akkor pedig forduljon bizalommal munkatársainkhoz a 06-28-559-495-ös telefonszámon vagy írjon nekünk a bohmerkft2002@gmail.com e-mail címre!