Az ősz beköszöntésével már egyre ritkábban lehet igazán meleg időre számítani, ez pedig a medencetulajdonosok számára egyet jelent a fürdőszezon végével. A medence vizét már nem tudja eléggé átmelegíteni a nap, és így nem esik jól megmártózni benne, ráadásul könnyen meg is lehet fázni. Ám a fürdőszezont akár meg is lehet hosszabbítani, ha valaki nem szeretne beletörődni abba, hogy legkorábban tavasz vége felé lehet ismét használatba venni a medencét. A megoldás a medencefedés, ami akár utólag is kivitelezhető, vagyis minden tulajdonos élhet a lehetőséggel!
Medencefedés segítségével megakadályozható, hogy a párolgás következtében csökkenjen a víz hőmérséklete, így az kellemes marad akkor is, amikor nélküle már nem jöhetne szóba a fürdőzés. Nem jelenthet problémát a nyári esőzéssel járó lehűlés, tavasszal sokkal előbb veheti kezdetét a szezon, és ősszel is lényegesen tovább tarthat. A medencefedés azonban más módon is gondoskodik a tulajdonosok kényelméről, hiszen a párolgás megakadályozásával ritkábban kell vegyszerezni és a tisztítás is egyszerűbbé válik, mivel jóval kevesebb szennyeződéssel kell számolni. Nem csak a bosszantó rovarok, falevelek és termések tarthatók távol, hanem amiatt sem kell aggódni, hogy a közelben játszó kisgyermek a vízbe esik, így a medencefedés végső soron a biztonságot is szolgálja.
Ez egy olyan korszerűsítés, ami minden szempontból a tulajdonosok érdekét szolgálja, ezért mindenképpen megéri költeni rá. A medencefedés árak értelemszerűen az egyedi igények függvényében alakulnak, de ha megvan az elhatározás, nem érdemes spórolni rajta, ajánlott inkább hosszú távú befektetésként tekinteni rá.
A Movatherm Bt. csapata rendelkezésére áll, ha úgy döntött, hogy az Ön kertjében a nyár vége nem egyenlő a fürdőszezon végével! A www.movapool.hu weboldalon bővebben tájékozódhat a medencefedés előnyeiről és képek formájában korábbi munkáinkat is megtekintheti. Ha kérdése lenne a kivitelezési lehetőségekkel kapcsolatban vagy a pontos medencefedés árak iránt érdeklődne, várjuk megkeresését a +36-70-367-3505-ös telefonszámon, valamint az info@movapool.hu e-mail címen!