Tető szigeteléssel sok kellemetlenség megelőzhető

Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy úgy érezték, hogy hiába fűtenek egész nap, hiába fizetnek ezért rengeteg pénzt, a lakás hideg, és amint elzárják a fűtést, szinte egyből még jobban kihűl. Ennek a jelenségnek több forrása is lehet, de az biztos, hogy a hiba a szigetelésben keresendő: érdemes megnézni a nyílászárókat, a falakat, de az is gyakori probléma, hogy a tető szigetelés nem funkcionál megfelelően.

Ha a tető szigetelés sérült vagy elöregedett, az okozhatja a lakás gyors lehűlését. A meleg levegő felfelé száll, és ha ott kiutat talál magának, akkor pillanatok alatt elillan. Innentől kezdve pedig hiába fűtünk, hiszen nincs, ami bent tartsa a meleget. Amennyiben a probléma valóban a tető szigetelés miatt áll fenn, akkor érdemes mielőbb orvosolni a hibát, még az igazi tél megérkezése előtt. Ehhez célszerű kihívni egy megbízható szakembert, aki megvizsgálja a tető szigetelés állapotát és felderíti a hibákat. Előfordul, hogy csak néhány, kisebb sérülést talál a szerkezeten, ebben az esetben elég ezek kijavításával foglalkozni. Azonban, ha nagyon elöregedett a teljes terület, vagy túl sok rajta a sérülés, akkor jobban megéri, ha a tető szigetelés teljes felújítása mellett döntünk. Amennyiben pedig egy újonnan épülő ingatlanról van szó, fontos, hogy a tető szigeteléshez modern technológiát válasszunk, ami hatékonyan segít bent tartani a meleget és hosszú távon is megállja majd a helyét.

Cégünk, az Aqua-szig Bt. régóta foglalkozik tető szigeteléssel. A legkorszerűbb módszerekkel és eszközökkel dolgozunk, rövid határidőkkel és megfizethető áron. Teljes körű, megbízható szolgáltatást biztosítunk ügyfeleink részére.

Amennyiben szeretne rólunk többet megtudni vagy a tető szigetelés iránt érdeklődik, látogasson el honlapunkra, a www.minosegitetoszigeteles.hu weboldalra! Ha pedig további kérdése merült vagy pontos árajánlatot szeretne kérni, forduljon bizalommal munkatársainkhoz a 06 (20) 934 1490-es telefonszámon vagy az aquaszig@gmail.com e-mail címen, szívesen állnak rendelkezésére!

ugrás az oldal tetejére